Aikido 

Az aikido egy tradicionális alapokra épülő modern, japán harcművészet. Alapítója Uesiba Morihei, ismertebb nevén O-sensei, azaz „nagymester”, „nagy tanító”.

Az aikidó gyakorlati technikái a kifinomult mozgáson, az ellenfél erejének elvezetésén, és annak az ellenfélre való visszafordításán vagy szétszórásán alapulnak. Az Alapító megfogalmazása szerint, az aikidó egy olyan Út, amellyel le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, és amellyel békét teremthetünk a Világegyetemben. Ennek megfelelően az aikidó gyakorlása során nem létezik ellenfél vagy ellenség, hanem partner van, akit vezetnünk és irányítanunk kell. A gyakorlónak tehát nem a pusztításra, hanem minden esetben az építő jellegű konfliktus-kezelésre kell törekednie.

Az Aikido jelentése
 
Az aikidó szót három ideogramma alkotja:
  • az AI jelöli az egységet, az egyesítő cselekvést, az egyesülést, a harmóniát,

  • a KI írásjele a rizsfőzés során felszálló gőzt jelképezi, így a levegőhöz, a légzéshez, az életerőhöz kapcsolódik. A távolkeleti gondolkodásban a KI az univerzumot átható egyetemes energiát jelenti,

 

  • a DO két részből álló, egy fejet, valamint az előre haladó mozgást ábrázoló ideogramma, mely egy járás közben az útját fürkésző emberként értelmezhető; ezt általában ösvénynek, útnak, az emberiség szolgálatában végrehajtott feladatnak fordítják.

 A három szótag leggyakoribb magyarázata alapján tehát, az aikidó leginkább ismert fordítása "Az Univerzum energiájával való egyesülés útja".