A Sumikiri dojo története
Az Aikido 1996-ban érkezett Kecskemétre Király József és Kis Pál Nanbudo mesterek jóvoltából., akik akkoriban Sopronban vettek részt egy harcmûvészeti bemutatón. A programnak része volt az AIKIDO is, mely felkeltette érdeklõdésüket és felvették a kapcsolatot Szabó Balázs akkor még 2. Danos mesterrel.
Ennek köszönhetően 1996. április 11-én kb. ötven fõ elõtt tagtoborzó bemutatóta került sor. Az elsõ edzések a következõ héttõl kezdõdtek a Széchenyi városi Forradalom utcai Általános Iskolában. Mivel Budapestrõl jártak le edzést tartani, 3 hónapig csak szombatonként voltak edzések, igaz azok 3 órások voltak.
Az akkori, kezdeti idõkbõl 4 fõ az alapító tagok közül (Hajagos Zoltán, Kisházi Ákos, Kocsis Attila, Ötvös Kornél) jelenleg is aktívan folytatják az Aikido-t, õk azóta 3. Danos mesterszintig jutottak el.
Néhány hónap után 1996 szeptemberében a Halasi úti Tatami Centrumba költöztünk, ekkor már hetente két alkalommal voltak edzések. Szabó Balázs (akkor 3. danos mester) mellé Somogyvári Szabolcs is bekapcsolódott oktatóként.
Két év után az edzések a Közgazdasági Szakközépiskolában folytatódtak, majd 2002-ben -a Free Line SE jóvoltábol- a Rákóczi úton kialakított edzõterembe költözhettünk. Ez évben a Sumikiri dojo kecskeméti oktatói tag 1 Danos vizsgát tettek, míg Szabó Balázs pedig 4. Danos lett. Ezzel egyidőben Szabó Balázs mester önálló instruktori engedéllyel látta el a négy kecskeméti oktatót.
2004-ben az instruktorok 2. Danos, majd 2008-ban 3. Danos vizsgát teljesítettek.
Jelenleg, 2009. májusa óta az edzések a Burga utcában zajlanak, az gyakorlásnak a Hakkoda dojo ad helyszínt.








